Vad Magyarország - A Vizek Birodalma
Az origo.hu így ír:
A nemzetközi együttműködésben készült filmet másfél éven keresztül keresztül forgatták, összesen húsz hazai helyszínen. Az élvonalbeli technikával, HD-minőségben készült film egy rétisas-fészekalj sorsán keresztül repít végig bennünket Magyarország vizes élőhelyein. Kalandozunk a szürkemarha gulyával a hortobágyi mocsarakban, a Balatonnál találkozunk az ívóhelyükre tartó hatalmas balinokkal, a gemenci erdőben pedig vidrákkal, harcsákkal és táncoló szarvasokkal.
A film rövidebb, 43 perces változatát nyugat-európai televíziók már vetítették, nagy sikerrel. Sokáig úgy tűnt, hogy éppen idehaza nem lesz látható az alkotás, ám végül az utólagos hazai támogatásoknak (a Nemzeti Kulturális Alapnak és a Gemenc Zrt-nek) köszönhetően lehetővé vált, hogy a nézők elé kerüljön egy hosszabb magyar verzió. A filmet csütörtöktől vetíti az Uránia Nemzeti Filmszínház, a nyár folyamán egy országos televízió, ezután pedig a Videán lesz látható. Az alkotók több városban is tartanak bemutatókat. A film igazi családi program. Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel Magyarország még mindig meglepően gazdag élővilága.
A film igazi családi program. Mindenkinek ajánljuk, akit érdekel Magyarország még mindig meglepően gazdag élővilága. Amikor Török Zoltán rendező az előző filmjének bemutatóján megemlítette, hogy Magyarországról készül forgatni, nem tudtam mire vélni elhatározását. Merthogy eddigi filmjeit ismerve hamarabb számítottam egy "Az ujgur jeti nyomában" jellegű munkára, mintsem egy Hortobágyatag Balatonos filmre. Jó előre deklarálta: igen, Magyarország, itt bizony Plattensee és gémeskút lesz, meg visegrádi légi felvétel; a film megrendelője az észak-német közszolgálati média. Az NDR Naturfilm célközönsége pedig a vasárnap délután, vagy hétfő este a képernyő elé ragasztott középkorú, bár inkább már korosodó német állampolgár, aki legutoljára talán az újraegyesítéskor járt Magyarországon.
Nekik kellett az ismerős nosztalgián túl újdonságot nyújtani, megmutatni, hogy ez a Közép- helyett mára inkább Kelet-Európába sorolt ország ma is rengeteg meglepetést tartogat, és megvan benne az a vadság, ami akár egy egzotikus úti céllal is konkurálni tud. A giccset és sablonos közhelyeket megkerülve, ráadásul a sikerre ítélt német változatot kibővítve a magyar közönség számára - ez azért kemény feladat.
Az elhullott rackán csapat mókás szarka falatozik, akiket elhajtana egy mérges dolmányos varjú. Igen ám, de mindig van nagyobb: jelen esetben egy egerészölyv, akivel a varjú bátran veszi fel a harcot, tépi-húzza tollazatát, míg az csak falatozik. Egészen addig, míg megérkezik a rétisas, aki aztán rendet tenne a dögevő bagázs felett, ha a varjú nem kötekedne vele is. Meglepő részletekkel bővíti a puszta képét, és ez az ismétlődő, közhelyeket ismeretté bővítő gondolatvezetés teszi élvezhetővé végig a magyar közönség számára is a filmet.
Minden természetfilmnek jól áll, ha visszatérő karaktereket választ. Itt egy tizenkét éves rétisas pár utolsó fészekaljának életét kísérhetjük végig, többször találkozunk harcsa úrral, de rendező hűséges maradt előző dokumentumfilmjének főszereplőjéhez, a vidrához is. Mellesleg úgy tűnik, Török beleszerelmesedett ebbe a kisragadozóba, nem lepődnék meg, ha a rendező trilógiává bővítené aVidrasors-ot. Ismeri az állat minden rezdülését, pontosan tudja, hol és mikor lehet olyan felvételeket készíteni róluk, amitől mindenki rohan haza a panelba kipakolni a fürdőszobát, hogy alkalmassá tehessék azt új házi kedvencük befogadására.
Az állati főhősök mellett természettel együtt élő embereket is középpontba állít a film, ami szerencsésen leszámol a Matula-mítosszal. A magyar halász archetípusa nem Bánhidi Laci bácsi többé, hanem egy tekintélyt parancsoló, szénné varrt felkarral bíró, mosolygós húszas éveiben járó fiatalember, aki télen biztosra tudja, hol kell csáklyázni, hogy levegőzzön az a harcsa. Ritmusosan váltogatja az emberi világot a természetivel, végig kiemelve, hogy hazánkban az antropogén hatások ellenére is működő ökoszisztéma alakult ki. Olyan ökoszisztéma, ami olykor Attenborough-filmeket idéző meglepetéseket tartogat: az ívni készülő balinokat kísérő kanalas gémek a balin ikrákat csemegéző törpeharcsákra vadásznak.
Nemcsak a szereplők terén hirdet generációváltást a rendező, hanem méginkább hang- és látványvilágában. Ilyen nagyszerűen megkomponált képeket ritkán láthatunk, a belassított felvételeknek terük és idejük van, értelmet nyer a HD. Nem emlékszem, hogy eddig bárki is kiemelte volna a szarvasbőgés során háttértáncoló gímeket, itt pedig lassítottan, Jan Henriksson és Mosonyi Szabolcs operatőrök tűéles képeiben vehetjük szemügyre, milyen önfeledten adják át magukat a hormonjaiknak a gímtehenek.
A filmet Kulka János narrálja, de a mesélő jelenléte egészen különös ízt ad a filmnek. Kulka városi karakter, és bár hangja játékos, szeretettel teli és büszke, urbánusságából eredően hitelessége egy valaha komoly terepmunkásként indult, de mára irodába kényszerült tanszékvezetőéhez hasonlít. A természetfilmeket markánsan meghatározó zenei világ is inkább biztonsági játékos, az erősen modoros Madárka, madárka népdal feldolgozáson túl szakszerű iparosmunka, nem vonja el a figyelmet a képekről.
DÍJAK
Best Documentary about Protected Areas within the European Union, Sondrio Film Festival, Italy, 2011
Szerkesztette: Török Zoltán
forrás: www.facebook.hu, www.origo.hu
képek: www.google.com, www.origo.hu