Hírek

Rakaca Víztározó - A mederkotrás még várat magára

Rakaca-tó 2012.03.21  08:56 3032 Megtekintés
Nem a közelgő iszaptalanítás miatt alacsony a Rakacai víztározó vízszintje, egyszerűen csak száraz volt a tél.
„Miért engedik le a Rakacai tavat?”, kérdezte egyik olvasónk. A Rakacai víztározó, bár Rakacáról kapta a nevét, közigazgatásilag Szalonnához tartozik. Szalonna polgármestere, Balogh Zsolt elmondta, hogy a víztározó kezelését az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) látja el, de a vízszint nem alacsonyabb az ilyen időtájt megszokottnál, mert ősztől folyamatosan leeresztik a vizet, hogy a téli csapadékot be tudja fogadni. Korábban felmerült a Rakacai víztározó medrének kikotrása, iszaptalanítása, ami nem csak turisztikai szempontból lenne érdekes, de árvízvédelmi okai is lennének, ám erre nem állt rendelkezésre a szükséges mennyiségű pénz. Mint Balogh Zsolt( a képen) elmondta, információi szerint a kistérség pályázott a mederkotrásra, de hogy mi lett a sorsa a pályázatnak, azt nem tudta megmondani."


Ide nem jutott az árvízvédelmi pénzekből 
 


Ide nem jutott az árvízvédelmi pénzekből.Szaniszló János (A KÉPEN), Szendrő polgármestere, az Edelényi Kistérség Többcélú Társulása elnöke megerősítette, két pályázatot is beadtak a Rakacai tóval kapcsolatban: egy 250 millió forintos európai uniós tenderen a társulás, egy 225 milliós svájcin pedig Szendrő indult. Az első a mederkotrásra vonatkozott, melynek fő célja az árvízi védekezés elősegítése volt, a svájci pályázat pedig a Rakacai tó partfalmagasításáról szól. Szaniszló Jánostól úgy tudjuk, a mederkotrásra vonatkozó pályázatot már másodízben nyújtották be, de nagy valószínűséggel ezúttal sem jártak eredménnyel, míg a svájci tender megnyerésére jó esély van. A Szendrő és a társulás egyébként egy-egy konzorcium nevében pályázott, aminek tagja a víztározó fölött diszponáló ÉRV Zrt. is.

A víztározó vízszintjével kapcsolatban Szaniszló János elmondta, ősszel mindig leengedik a vizet, hogy a téli csapadékot képes legyen befogadni, de a mostani tél szárazabb volt, ezért alacsonyan maradt a vízszint. Míg a benyújtott pályázat elbírálására vártak, nem is nagyon bánták, hogy alacsony a vízállás, hiszen a tender megnyerése esetén úgyis le kellett volna engedni, hogy a mederkotrást, iszaptalanítást könnyebb legyen elvégezni. Szaniszló János elmondta még: a Bódva-menti települések számos árvízvédelemmel kapcsolatos pályázatot benyújtottak, de az edelényi záportározó fölötti részen senki sem nyert egyetlen fillért sem erre a célra, így Szendrő, Szendrőlád és Szalonna több területe, és az azokon álló ingatlanok gát nélkül, védtelenül maradtak."

 


Téli vízszint, nyári vízszint

"A Rakacai víztározó vízszintjére vonatkozó kérdésünket az ÉRV Zrt. illetékesének is feltettük. Molnár Attila ( a képen) műszaki igazgató arról tájékoztatta lapunkat, hogy a tározó üzemeltetési szabályzata szabályozza annak évszakonkénti vízszintjét. „Ez sajnos még a téli (639 centiméter), de bízunk abban, hogy az elkövetkező hónapokban lesz csapadék, s a nyári vízszintre (körülbelül 720 centiméterre) be tudjuk állítani a tározó szintjét”, mondta. A nyári vízszint és a szifonok ürítési szintje között mindenképpen szükséges körülbelül 90 centiméternyi különbséget tartani, hogy árvíz esetén még képes legyen vizet befogadni a tározó, tette hozzá a műszaki igazgató."

 

 

Nos, most egyértelmű választ kaptunk a vízszint a kotrás és a jövőbeli tervekkel kapcsolatban. Reméljük valamelyik pályázat kapcsán sikerül  pénzt fordítani a Rakaca Víztározóra.
 

 

Forrás:
Kép:
Elérhetőség: info@ratohe.hu