Blog

Tündérvölgy

Tündérvölgy

Általános 2020.09.23 | 11:19 1022 Megtekintés  1 Hozzászólás 

A Rakaca patak alsó folyásánál, ott ahol az eddigi vadregényes vidék már-már romantikussá szelidűl és a ligetes völgyben a patak folyása is elkényelmesedik, hatalmas varázstükörré változik a táj.

A rekkenő nyári napsütésben a Rakaca-tónál szinte megáll az idő. A lágy fuvallatok mindhiába kacérkodnak a síma víztükörrel, a Tó hatalmas felületén az önmaga csodálatával eltelő Fenséges Nap ragyog. Önfeledt szemlélődését csak néha zavarja meg egy-egy - a táj felett - átvonuló bárányfelhő.

Jöttére, mint akit rajtakaptak, szégyenlősen lesüti szemét a Nap és zavarodott pillantásokat vet a Tó felett magasodó Várhegyre. A hegy, hogy leplezze titkát -elértve a Nap kislányos zavarodottságát- megrázza bozontos sörényét. Vágyakozó sóhajára ezüstös szárnyú madarak raja lebben a légben és a parti sás szédítő zsongásba kezd.

A hirtelen támadt szél aztán gyorsan tovaűzi a víztükörre leselkedő bárányfelhőt és az ég türkizkék tengeréből újra előbukkan a Nap. Teljes pompájában. Magabiztosan. Hivogató kacérsággal elterül a lágyan ringó hullámokon, buján, már-már szemérmetlenül közszemlére téve bájait.

Mintha minden csak erre várt volna: hirtelen ezernyi tündér bukkan elő a semmiből és perdűl táncra. S ahogy a sarkantyúikat összeütik, száz- meg százezernyi pici szikra sisteregve robban a magasban, hogy aztán egy színpompás zuhatagban csengve-bongva aláhulljon és némán, sietve tovatűnjön a szem elől a selymesen fodrozódó habokon.

A Várhegy -mint akit megbabonáztak- meredten áll. A  pillanat varázsa gyorsan tovatűnt. Az iménti csoda megfoghatatlanul oda. A lég se rezdül, minden újra mozdulatlan. A fáradhatatlan kedvű vízitündérek ellejtették fergeteges táncukat s most megpihenni a Várhegy felé  tartanak.

A hegy lábánál a csöndes öböl  kis tisztásra  nyílik. Ölén a tündérek lassan elcsendesednek. S ahogy  látóhatáron túlra jut  a Nap,  a nyomában leereszkedő, áttetsző félhomályon egy harang zúgása szűrődik át. A meszesi Kishegyen vecsernyére szól a harang. Elhalkuló szavára minden álomba szenderül. Egyedül a hegy virraszt még éberen. Őrzőn vigyázza tündérei álmát. Hűs árnyával gyógyírként balzsamozza pihe kis testüket.

Végtelen magányát és kínzóan édes fájdalmát azoban csak rövid időre enyhíti  e gyöngéd gondoskodás. Bánata még a sápadt Holdénál is nagyobb. Az emlékei foszlányán újra és újra átdereng: Ifjú volt. A víz csöndesen csordogált a lába alatti kis patakban, s Ő hosszasan szemlélte a mozgalmas vidéket. Hatalmas sörénye még nem rejtette el ékét, fején büszkén pompázott koronája, a Vár.

A gyöngyöző kacajra lett figyelmes. A fülének oly kedves nevetés mind közelebb vonzotta a vízhez. A parti sás elhajló szálai között aztán hirtelen megpillantott egy meztelenül fürdőző tündért. Az igéző hangtól és a gyönyörű testnek a látványától szinte gyökeret vert a lába.  Ott állt, mozdulatlanul és némán, miközben magát minduntalan arra intette: „Csak zajt ne csapjak! Csak zajt ne csapjak!”

Azóta is így áll. Megkövülten. Féltőn vigyázza  a magába zárt  eleven kincsét, örök időkre őrizve titkát.

Hiába lett  lett ugyanis  a kis patakból időközben hatalmas tó, hiába jöttek ezrével a szebbnél szebb tündérek,  a mai napig nem tudott megszabadulni  attól a varázslatosan csengő nevetéstől, annak a gyönyörű testnek a látványától.

 Hiába a Nap kihívó kacérsága, a végtelen tér, az időtlen idő, semmi sem enyhített a kínzóan édes fájdalmán.

Ám amikor elfogja a vágyakozás és sóhajtásába beleremeg a lég, a tündérek hirtelen előteremnek a rejtekükből és varázslatos táncba kezdenek. Csilingelő nevetésüket felkapja a gyorsan támadt szellő, s mint hűs harmatot permetezve, szétszórja a Várhegy felett. Nyomában békés nyugalom árad szét a tájon. A hegy háborgó szíve is elcsendesül és a lelkében támadt fájdalom helyén az emlékek magvaiból újra kicsíráznak a hajnal reménytadó  álomvirágai:

- „Talán most megtalálom ! Ma biztosan itt lesz!”- sóhajt, s kitartóan várja a reggelt nap mint nap, újra meg újra.

   Így élnek Ők, a Várhegy és a játékos kedvű tündérek, időtlen idők óta.  Oly sok örömet okozva egymásnak. Beteljesülhetetlen, de mégis boldog szerelemben. Örök rabságra ítélten, de mégis szabadon.

... mint Isten kertjében az angyalok.

Vándor!

Te, aki a Tündérek völgyében jársz!

Ne zavard a békésen álmodókat!

 

1 Hozzászólás
avatar
2017.04.07  10:29
0
nem semmi