Hírek

RATOHE KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS PARTRENDEZÉSI NAP 2015 - FILMES BESZÁMOLÓ

Egyesület 2015.11.05  10:15 1823 Megtekintés

Reggel 08:00 óra és  lassan érkeznek a résztvevők a zsilipház mögötti gátőrház udvarára, sorban egyesületi tagok, önkéntesek, fiatalok, idősek.  Az egyesület vezetősége köszönti és reggelire invitál mindenkit. Van itt kérem tea, kávé, forralt bor, finom pálinka és igazán energia gazdag étel: zsíros kenyér hagymával. Az ellátással nincs is gond. 

Gyülekeznek a tagok és önkéntesek

Készül a tea, a reggeli 

Az egyesület elnökével Gergővel beszélgetek egy tea kortyolgatása mellett, 
TEAM RAKACA:
Miből tudja az egyesület ennek a napnak a költségeit finanszírozni?

VASKÓ GERGELY:
Elsősorban a tagdíjból erre az alapcélra szánt részből, másodsorban az Adó 1% felajánlások egy részéből. Két éve, közgyűlésen szavaztuk meg, a tagdíjba integrált környezetvédelmi díjat. Ez tagonként 500 Ft, amit az első befizetés után,akkor kell a következő évben is megfizetni, ha a tag a meghirdetett akciónapon - mint ez a mai - nem vesz részt. Ezzel úgymond kiváltja az itt végzendő munkáját. 2014-ben alig 20 fő jelent meg, így a maradék majd 370 tag környezetvédelmi díja képezi a 2015-ös környezetvédelmi eszközalapot. Ebből gazdálkodunk elsősorban, amikor a vendéglátásról, vagy munkagépek bérléséről beszélünk. A felajánlott adó 1%-ok felhasználásáról idén határoztunk, ebben a versenysport fejlesztése és a horgászok érdekeinek eszközbeli támogatása állnak elsőként (parti illemhelyek, szemetesek, padok,). 

TR: Vannak egyéb támogatók is?
V.G.: Igen, az ÉRV ZRt idén is a legnagyobb segítséget, a gátőrház térítésmentes használatával  támogatta az egyesületünket. A Rakaca Team kialakult partneri kapcsolatait immáron az egyesület is élvezi. Így most is és a tavaszi munkálatokban is partnerünk lesz a meszesi mészkőbánya, Rozgonyi Tibor, aki munkagépekkel, Meszes Önkormányzata, ami idén is emberi erőforrással támogatta  a munkát. 


Lassan egyre többen vagyunk, nagy a konyhában a sürgés forgás, pótlódik az elfogyott tea, kikerült egy üst is, s már pirul a hagyma. A hangulat baráti és békés, a téma főként a fogásokra terjed ki mindenkinél. Gergő telefonál, majd elrohan, ekkor Pálinkás Robit kapom el pár szóra, az egyesület titkárát.

TR: Szia Robi, mi lesz ma pontosan amit az egyesület véghez akar vinni?
P.R.: Szia, elsősorban az egyenest akarjuk rendbe rakni, de közben folyik a szemétszedés a tó egész partszakaszán, már ahova gyalogosan el lehet jutni. Az egyenest egészét benőtte az akác a kökény, már az autók is alig tudnak közlekedni, sátort pedig nincs hova állítani - ez abszurd. 

TR: Milyen előkészület előzte meg a mai munkát az egyenesben?
P.R.
: Mindenképp engedélyt kellett kérnünk a vízművektől, feltüntetve azt, hogy pontosan mely területre, milyen munkagéppel és mit szeretnénk kivitelezni. Ezt precízen meg is írtuk, szinte postafordultával érkezett a válasz s benne az engedélyezés a munka sikerességét kívánva!

TR: Pontosan hogyan fog kinézni ez a partrekonstrukció?
P.R.: A terület majd két hektár, egyszerű kézi szerszámokkal ezt nem érdemes elkezdeni. Erdészeti szárzúzó fogja megtisztítani a partot. A lekaszált területen sok szemétre számítunk így a traktornyomában haladnak a szemétszedők is. 

TR: Jövőre terveztek még munkálatokat erre a partszakaszra? Miket?
P.R.: Természetesen, ez csak a kezdet. Tavasszal folytatjuk a kaszálást. A cél az, hogy újra füvesedjen a part. Az öreg topolyafák közül már sok veszélyes a parton lévőkre. Felvettük hát a kapcsolatot a kompetens hatósággal, ezek állapotfelmérésével, kitermelésével kapcsolatban. A kivágott fákat természetesen pótolni szeretnénk. Az autólejárók kövezését folytatjuk, és egy a parton végig vezető alsó parti utat szeretnénk kialakítani. Szemeteseket is helyezünk ki, úgy gondoljuk megtaláltuk a megoldást arra hogy időt álló és el nem lopható elemeket helyezünk ki a szabadpartra szemetesek gyanánt!

Az egyesület új vezetése mindinkább a horgászok érdekképviseletét tekinti a legfontosabbnak. Az egyenes a legnépszerűbb partja a tározónak, azt az áldatlan állapotot fel kellett számolnunk. Hiszem, hogy  egyesületünk még ennél többre is képes lesz a jövőben, a jövőben ahol bármi megtörténhet!

Ez volt a végszó beszélgetésünkben, visszaérkezett az elnök Úr és gyors megnyitóba kezdett! Köszöntötte a megjelenteket, vázolta nap feladatait és kijelölte a munkavezetőket! Ezután megkérte azokat akik még nem írták alá a jelenléti ívet, hogy tegyék meg ezt.


Mindeközben egy operatőr sürög forog, mint megtudtam az M4 Sport Pecatúra magazinjába készül egy kis összeállítás, azaz mindjárt kettő is. De fiatalok is filmeznek, Szendi Mátyás ás barátai a Team rendezvényein filmeznek, most az egyesületet is támogatják egy kisfilmmel, apropó ez a cikk végén megtekinthető! 

Mielőtt mindenki szélnek szalad és elkezdi a munkát még egy fontos kérdés erejéig az egyesület elnökét zaklatom!

TR.: Gergő! Egy gyors kérdés még, hogyan tovább a part rendbetételével kapcsolatban?
V.G.: Szakaszosan, tudatosan, mindent mérnöki szemmel felmérve és eltervezve fogunk tovább dolgozni. Mi látjuk mit szeretnénk, de mind a kivitelezésbe, mind úgy a  tervezésbe is szeretnénk horgásztársainkat bevonni. Minden közgyűlésen elő fogjuk terjeszteni az évre szánt terveket. Eleget teszünk a jogszabályoknak, hogy minden vezetőségi ülést a más készülő egyesületi webfelületen illetve az irodánkban is rendelkezésre bocsájtunk! 

Ezzel elnézést kért,  a szárzúzó már a területen van és várja a feladatát. Haladjuk tovább a történések képes bemutatásával. Kétfelé nehéz szakadni, ezért inkább most nem a szemétfelszámoló kommandót, hanem az Gergőt követem ki a partra. 

A reggeli állapot, a régen füves partból egy autóútnyi maradt

Az erdészeti szárzúzó elkezdi a munkát, a volán mögött Fasimon János 

Nem egyszerű a helyzet

Azt a délelőtt folyamán megfigyeltem, hogy nem volt könnyű dolga szárzúzónak, mindenhol otthagyott alkalmi tűzrakók, tuskók, szőnyegek, és szemét, szemét, szemét. Így amellett hogy a part rendkívül egyenetlen még előtte és utána járni kellett a zúzónak. Előtte a terepet felmérni, után a szemetet összeszedni! 

Kő előttem, szemét utánam....

Közben látom, hogy az ide beosztottak egyre több zsákot szednek meg. Az egyesület senior tagjai fiatalokat megszégyenítő aktivitással voltak a munkához egész nap.

A déli partvonalon elinduló hulladékgyűjtő kommandónak a víz felől is akad segítsége. Éppen vízre kerül a motoros csónak, ami az szeméttel teli zsákokat és egyéb lomokat szállítja ide az északi parti konténerekbe.

A szárzúzó sajnos nem tudott mindenhol dolgozni, a part felső része már meredek volt neki, s a topolyák között sem fért el mindig. Imi, csapatunk tagja érkezett meg ekkor és azonnal látta mi a megoldás, a magával hozott motoros fűkaszával dolgozott a zúzó után.

Így egy autót sem karcolnak már meg az útba lógó ágak

ELŐTTE UTÁNA

A munka itt majdnem 3 óráig kitartott, mikor már mindenki otthon volt, itt még javában fojt a munka! A cél az volt, hogy tavaszra megelőlegezzék a part rendbetételét. 

Mindezek közben a déli erdős parton egy nagy csapat szedte a szemetet és az ott hagyott lomokat,volt ott matrac hordó és sorolhatnám.  Szendi Mátyás lelkes és tehetséges filmesönkéntesünk most is jelenvolt és készített egy összefoglaló kisfilmet a szemétszedésről. Fogadjátok szeretettel!

 


Forrás:
Kép:
Elérhetőség: info@ratohe.hu